BETHLEN GÁBOR TECHNIKUM

wiki wiki googlephoto youtube fb akadalymentes v2

Tíz évnyi pedagógiai munka után úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam a szállítmányozás területén, és szakmát váltottam. Már 24 éve dolgozom a vasúti árufuvarozásban. 2006-ban, a vasúti árufuvarozás privatizációját követően lettem az osztrák tulajdonban lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. munkavállalója, tíz éve pedig egy igazán speciális terület talált rám, mégpedig a veszélyes áru fuvarozás. Ezzel a munkakörrel tért vissza az életembe az oktatás, mivel a kollégáimnak időnként szakmai oktatást kellett tartanom. Újraébredt bennem a tudás átadásának öröme. Egy véletlen segített ennek megvalósításában, mert egy szállítmányozási ügyintézőket képző intézményben éppen az én speciális, veszélyes árus szaktudásomra volt szükség. Kezdetben csak a veszélyes áru szállításával kapcsolatos, majd a vasúti fuvarozással, szállítmányozással kapcsolatos tananyagot is oktattam. Mind a két terület tananyagát szívesen oktatom, de a kedvenc azért a veszélyes árus anyagrész. Hitelesnek érzem magam és szakmai biztonságot jelent számomra, hogy saját gyakorlati tapasztalataimmal kiegészítve adhatom át a tantárgy által megkövetelt elméleti tudást. Minden osztályomnak szervezek gyakorlati napot a munkahelyemre, ahol a vasúti árufuvarozás világa mellett a veszélyes árus ellenőrzés folyamatát is megmutatom a hallgatóknak.

Így a helyükre kerülnek az órákon megtanult fogalmak, mint űrszelvény, rakminta, pőrekocsi, lefejtőváltó, vakkarima és társaik. Egyszer egy menetrend szerint közlekedő hajó kapitányától megkérdezték, hogy nem unalmas, nem fárasztó-e számára, hogy mindig ugyanazon az útvonalon viszi a turistákat. Mosolyogva válaszolta, hogy neki a turisták szállítása nem unalmas, igazából nem is munka, mert látja rajtuk az utazás, a felfedezés, a rácsodálkozás örömét és szeret az álmok megvalósulásának részese lenni. Hasonlót érzek én is. A munkám legnagyobb fizetsége, jutalma a hallgatóim sikeres vizsgája, az, hogy a tőlem kapott tudásukat felhasználva kapnak meg egy állást, az, hogy időnként felhívnak, hogy egy-egy szakmai kérdést megbeszéljünk.

Ennél már csak az csodálatosabb, amikor kollégaként találkozunk reggel a peronon. Szeretek hajóskapitány lenni!

Személyes tapasztalatért jelentkezz képzéseinkre!

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
Pénzügyi - számviteli ügyintéző
Vállalkozási mérlegképes könyvelő